Brancacci-kápolna Firenzében

A kápolnát Felice Brancacci kereskedő megrendelésére építették. A freskók megfestésére Masolino kapott megbízást 1425-ben, de a Jézus életéről szóló freskósorozat több képét tanítványa, Masaccio festette, majd ennek halála után Filippino Lippi fejezte be. A kápolna ma erről a freskósorozatról a legismertebb.

A Szent Péter életét ábrázoló művet Masolino kezdte el, de csak a boltozatot és a felső szintet fejezte be. (Korábban már dolgoztak együtt, s Masaccio vélhetőleg már ekkor hatott az idősebb Masolinóra.) Sokat vitatták, melyik freskót melyikük festette: Masaccio művének tartják a Kiűzetés a paradicsomból, Az adógaras, A neofiták megkeresztelése, a Szent Péter árnyékával gyógyít, a Trónoló Szent Péter, a Szent Péter alamizsnát oszt s a Teofilus fiának feltámasztása című képeket.

Masaccio 1427-ben kezdett főművén, a firenzei Santa Maria del Carmine templom Brancacci-kápolnájának freskóin dolgozni. A Tommaso di ser Giovanni néven született festő rendkívüli személyiség volt, aki igen rövid pályafutása alatt megváltoztatta az addigi festői hagyományt. Masaccio képei előtt a néző szinte részesévé válik a történetnek, köszönhetően az akkoriban felfedezett perspektivikus ábrázolásnak és a festőre jellemző drámai realizmusnak.

Kettőjük különbsége Masolino: Ádám és Éva megkísértése és Masaccio: Kiűzetés című képein érzékelhető. Masolino figurái kecsesek és a képzelet tüneményének látszanak, Masaccio alakjai erőteljesek, valósak és drámaiak, nem kontúrvonalak láttatják őket, hanem a fény és árnyék foltjai, erkölcsi dilemmájukat mozdulataik mutatják. A szerkesztés és kidolgozás merészsége valamennyi Masaccio-freskót jellemzi, leghíresebb Az adógaras, a reneszánsz piktúra emblematikus képe. Krisztus apostolaival vitatkozik a földi hatalomnak fizetett adó jogosságáról, az alakok súlyos, erős egyéniségek, ókori domborműveket és Donatello-szobrokat idéznek, monumentalitásuk előzmény nélküli a festészetben, arcuk szellemi koncentrációt fejez ki. A csoport közepén álló Jézus Péterrel párhuzamosan balra mutat, ahol Péter kiszedi a hal gyomrából a pénzt, s jobboldalon átadja az adószedőnek. Az ünnepélyes ábrázolás erényt, emberi tartást, reneszánsz eszményt fejez ki. Az apostolok toszkán parasztok (egyikük tán önarckép), Jézus Masolino finomabb stílusát idézi. Az alakok a firenzei festészetben először valós, korabeli környezetben jelennek meg, ezzel szinte felemelte saját és nézői világát a mítoszok szintjére. Masaccio a képet ablaknak tekinti, amely a való világra nyílik, ahol a fény és perspektíva
törvényei hatnak - a 19. századi impresszionistákig ez az európai festészet alapja.

Filippino Lippi első jelentős munkája a firenzei Santa Maria del Carmine templom Brancacci-kápolnájának dekorálása volt. 1484-ben és 1485-ben három freskót festett meg a Szent Péter életének szentelt ciklusból és befejezett két másikat, amelyet még Masaccio kezdett meg. Az egyik tablón Filippino saját önarcképe is látható.

A Brancacci-kápolnát Leonardo, Raffaello és Michelangelo is tanulmányozta, művészetére építettek a fény hatásának szobrászi alkalmazásában. Egy legenda szerint Michelangelo és Pietro Torrigiano ezek előtt a freskók előtt veszett össze úgy, hogy Torrigiani betörte Michelangelo orrát.