Basilica San Lorenzo fuori le mura

II. Sixtus pápa uralkodásának idején az ókori Róma hét diakónusának egyike volt, aki Valerianus császár keresztényüldözései alatt szenvedett vértanúhalált 258-ban.

Személyéről viszonylag kevés adat maradt fenn, elsősorban hagyományokra támaszkodva valószínűnek látszik, hogy a spanyolországi Huescában született, a Pireneusok lábánál. Zaragozában tanult teológiát és humán tudományokat. Itt találkozott a görög származású tanítóval, a város egyik leghíresebb tanárával, aki később II. Sixtus pápaként vált ismertté.

Amikor Sixtust 257-ben beiktatták, fiatal kora ellenére elsőként Lőrincet avatta diakónussá. Az ifjú pap feladatai közé tartozott az egyház vagyonának kezelése és a szegények közötti alamizsnaosztás. 258. augusztus elején Valerianus császár elrendelte a keresztény püspökök, diakónusok és papok kivégzését. Sixtust 258. augusztus 6-án fogták el Szent Callixtus Katakombájában, ahol a hívek titokban gyülekeztek. A helyszínen lefejezték négy diakónusával együtt.

Sixtus halála után a Római prefektus Lőrincet arra utasította, hogy adja át az egyház minden vagyonát. A diakónus három nap haladékot kért, hogy a feladatot elvégezhesse. A rendelkezésére álló időben minden értéktárgyat, pénzt szétosztott a szegények között. A harmadik napon egy kis delegáció élén megjelent a prefektus előtt, aki ráparancsolt, hogy adja át a kincseket. Lőrinc a vele érkezett szegényekre, rokkantakra, vakokra mutatva mondta: "Ezek az egyház kincsei. Az egyház nagyon gazdag. Sokkal gazdagabb, mint maga a császár."

Tette és mondatai eldöntötték a sorsát. Izzó vasrostélyon égették meg. A legenda szerint zokszó nélkül tűrte a szenvedést, majd idő után azt kiáltotta kivégzőinek: "Ezen az oldalon már jól megsültem. Itt az ideje, hogy megfordítsanak." A hagyomány szerint ezért lett a szakácsok és séfek védőszentje.

A Via Tiburtina mentén temették el, ahol később Nagy Konstantin bazilikát építtetett emlékére 330-ban, de nem a sírja fölé, hanem a sírkamrája mellé. A bazilikában a baldachin alatt található az oltár és a szentély, amely Szent Lőrinc és István ereklyéit tartalmazza. 

A képzőművészetben rendszerint fiatalemberként ábrázolják, diakónusi dalmatikában, azaz a tunikája fölött viselt hosszú, ujjas felső ruhában. Attribútuma a boronára emlékeztető rostély, amely mártírhalálának jelképe. Éppen ezért többnyire a tűzoltók és a tűzzel foglalatoskodó mesteremberek (cukrászok, pékek) hívták segítségül, valamint az égési sebek gyógyításáért fordultak hozzá. Ünnepe a magyar földművesek szerint határnap, hiszen a Lőrinc-nap után szedett dinnye már íztelen és a húsa levet enged, "megvizesedik". Az angol néphagyományban az augusztusi meteorhullást nevezik "Szent Lőrinc könnyeinek".