Basilica di Santa Balbina

A római templom az úgynevezett Kis Aventinus-dombon található, nem messze a Szent Pál-kaputól és a római FAO-központtól (az ENSZ élelmezésügyi szakosított szervezete).

Az egyhajós Santa Balbina római viszonylatban mérve szerény épület, a II. századi vértanú, Szent Balbina tiszteletére emelték (a Hadrianus császár által lefejeztetett Balbina az ugyancsak keresztény hitre tért Quirino mártír leánya volt, március 31-én ünneplik minden évben a napját). Első alkalommal Nagy Szent Gergely pápa korában, 595-ben említik. Maga a templom egy késő ókori házra épült, de a későbbi korok restaurálásai miatt csak kevés régi elem maradt meg.

A középkorban ágostonos remetéké volt, akik az épületegyüttest megerősítették - tornya ma is látható -, mert bár a régi városfalakon belül áll, mégis meglehetősen félreeső hely volt akkoriban, kitéve a rablók támadásainak. Az átalakított, majd a XVII. században elhagyott templomot végül a XX. század elején restaurálták, eredeti középkori részeinek hangsúlyozásával.

Értékesek mozaikdíszítései, és különösen szép az apszisban (félkupolával fedett félkör alaprajzú tér, amely nyitott ívvel csatlakozik a bazilika fő teréhez) álló XIII. századi püspöki szék - kőtrónus -, továbbá a szentélyt díszítő XVI. századi freskó.

A Santa Balbinának két magyar vonatkozása is van. E templomot választotta temetkezési helyéül a IV. Ince pápa által 1251-ben első magyarként bíborossá kreált Báncsa - vagy Váncsa - István, aki 1243-tól volt esztergomi érsek, majd Palestrina püspök-bíborosa lett, s 1270-ben Viterbóban halt meg. A főhajó egyik oszlopán található felirat szerint pedig Pál paphosi püspök - Báncsa bíboros kortársa - a XIII. században Szent Miklós tiszteletére emeltetett oltárt a templomban, amely azonban már nem látható - István bíboros sírja sincs meg -, csak egy márvány emléktábla.