» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A templomban található Michelangelo egykori sírja.

Michelangelo majdnem kilencvenévesen hunyt el Rómában, szerény házában, a Macel de’ Corvi negyedben. Holttestét a közeli Szent Apostolok templomába vitték, ahol felravatalozták és ideiglenesen el is temették. Körülbelül két héttel később megérkezett Firenzéből az unokaöccse, Leonardo Buonarroti, aki összegyűjtötte nagybátyja hagyatékát, majd felkészült a hazautazásra. Senki nem figyelt fel arra, hogy az éjszakai induláskor egy nagy ládát is magával vitt – ebben rejtette el a nagy művész földi maradványait, hogy teljesíthesse kívánságát: a firenzei temetést.

Michelangelo firenzei érkezését csak rövid ideig tudták titokban tartani. Amint elterjedt a hír, az egész város megrendült: hatalmas gyászoló tömeg vonult fáklyákkal az éjszakában, hogy lerója tiszteletét a művész előtt. Michelangelót végül a Santa Croce-bazilikában helyezték örök nyugalomra.

Rómában azonban ott maradt az immár „gazdátlan” síremlék – egy cenotafium –, amely ma is látható a Szent Apostolok templomának kerengőjében. A felirata megemlíti az első temetést és az átszállítást Firenzébe, ám szemérmesen elhallgatja, hogyan is zajlott ez a különös és titkos „szállítás”.

A templom kerengőjében, a jobb oldali falon található Michelangelo egykori sírja.

Tartomány:Lazio
Település:Roma
Cím:Basilica dei Santi XII Apostoli
GPS: 41° 53′ 53.33388″, 12° 29′ 0.54744″
Honlap: https://www.santiapostoli.it/

Még nem érkezett hozzászólás!