» Olaszország » Toscana » Toszkána
A művészetek bőkezű finanszírozásával a Mediciek véget vetettek a "sötét középkornak", és elindították Itália kulturális újjászületését. Firenze, ahol a család egymást követő nemzedékei monarchikus szintű hatalmat szereztek, a művészetek európai fővárosává vált.
A Medici család olyan művészektől rendelt műveket, mint Donatello, Michelangelo, Da Vinci és Botticelli, és 1434 és 1471 között több mint 663 000 guldent költött jótékonyságra, építkezésekre és adókra (a lépték érzékeltetésére gondoljunk arra, hogy a család hatalmának csúcsán Cosimo de Medici összesen 123 000 gulden vagyont halmozott fel). Ma Firenze múzeumai, terei és templomai a város reneszánsz virágzásának termékeitől roskadoznak.
Ez a toronymagas remekmű Dávidot ábrázolja az óriással, Góliáttal vívott harca előtt. Eredetileg a firenzei dóm tribünjeinek fülkéibe akarták felfüggeszteni, 80 méterre a földtől. Az ószövetségi alak hat tonnás szobrának felemelése azonban túl bonyolultnak bizonyult, így a figurát helyette a Palazzo Vecchio előtti téren helyezték el. A szobor 1873-ban került a Galleria dell'Accademiába (egy másolata ma is ott áll a téren). A csillogó fehér márványból faragott figura ívelt törzse, ferde vállaival és szögletes csípőjével szépséget és erőt sugároz.
A nyugati művészet egyik legfelismerhetőbb festménye, Botticelli remekműve Vénusz születését ábrázolja a tenger habjaiból, amint Zephyrus - a nyugati szél görög istene, itt a nimfa Chloris-t szorongatva - egy gyöngyházfehér kagylón Cytherea felé fújja. A virágos, dúsan színezett köntösbe öltözött Tavasz Hórája virágokat szór szét, amelyek Zephyrus örvényében kavarognak. Botticelli zöld és kék árnyalatai és a hullámzó tenger annyira megidézik, hogy szinte érezni lehet a sós szellő illatát. A művet feltehetően a Medici család egyik tagja rendelte meg. Ma mágneses vonzerőt gyakorol az Uffizi látogatóira.
Botticelli Primavera című műve megnyitotta az utat a nyugati művészet új felfogása felé, amely a vallási moralizálás helyett az élvezetet szolgálja. A Pierfrancesco de' Medici megbízásából készült mű inkább pogány, mint keresztény eredetű, és úgy tartják, hogy a virágzó termékenységet ábrázolja. Ámor egy árnyékos, érett narancsokkal tarkított ligeten keresztül szárnyal. Az aljnövényzetben közel 200 virágfajta (130 közülük konkrétan azonosítható) burjánzik. A ragyogó Vénuszt Zephyrus és Chloris kíséri, aki egyszerre jelenik meg nimfaként és virágokat szóró istennőként. Három grácia táncol a vörösbe öltözött, kardot tartó Merkúr mellett.
A firenzei székesegyház ikonikus tetőszerkezete a valaha épített legnagyobb téglakupola. Cosimo de' Medici udvari festője, Giorgio Vasari freskózta be a belső teret, és ezzel a keresztény művészet nagylelkű mecénásaként mutatkozott be. E szédítően részletes alkotás egyértelmű ihletője Michelangelo saját változata, a Sixtus-kápolna tetején látható jelenet. Az öt koncentrikus gyűrűben Krisztus és a Madonna az angyalokkal együtt a felső részeket foglalja el, míg az alsó részeket az alvilág borzalmainak ábrázolásai uralják.
Donatello merészen erotikus Dávidját az első reneszánsz aktként szokták emlegetni. Eredetileg a firenzei székesegyház számára rendelték meg, de soha nem került oda. Dávidot - sisakját és csizmáját leszámítva - teljesen meztelenül ábrázolják, amint lábával Góliát levágott fején pózol. A finoman elnőiesedett Dávid szandálos lábával végigsimít Góliát szakállfürtjein, miközben Góliát sisakjának szárnya a hős lábán dolgozik. Donatello a húszas évei elején járt, amikor ezt a művet megalkotta. Hogy ez a korabeli firenzei homoszexuális értékrendet kommentálja-e, vagy a művész saját szexualitására utal, a nézőre van bízva.
Michelangelo a "Paradicsom kapui" néven emlegette őket, és ez a név megmaradt. Lorenzo Ghiberti tíz látványos, bronzból és aranyból készült szoborpanelje az Ószövetség jeleneteit ábrázolja. Ezek 500 éven át díszítették a Keresztelőkápolna keleti kapuját, és ez idő alatt különböző veszélyeket éltek túl, miután az 1940-es években raktárba kerültek, hogy megvédjék őket a szövetségesek bombáitól, vagy miután 1966-ban egy bibliai méretű árvíz elsodorta őket. A páratartalom ingadozása apró krátereket és hólyagokat okozott a panelek aranyozott felületén, ezért az eredeti darabokat 1990-ben a Museo dell'Opera del Duomóba szállították. Azóta is a múzeumban vannak, míg a másolatok a Keresztelőkápolna ajtaját díszítik.
Masaccio döntően megváltoztatta a nyugati művészet irányvonalát, nem utolsósorban azzal, hogy Filippo Brunelleschi építészeti tanulságait - aki az ókori görögök és rómaiak perspektivikus szabályait elevenítette fel - a művészetre alkalmazta. A Szentháromság az egypontos lineáris perspektíva remek példája, amelyben a tárgyak úgy tűnnek, mintha távolodnának, miközben egyetlen eltűnési pont felé szűkülnek. A haláltól a megváltásig tartó allegorikus utazás során a nézők tekintete az alul látható csontvázról a templom adományozóinak, Szűz Máriának és Szent Jánosnak az ábrázolásaira, végül pedig a csúcson lévő Krisztusra és Istenre vezeti a tekintetet.
Az Uffizi vagy a firenzei dóm felé tartó turisták gyakran megkerülik Fra Angelico kincses freskóit a San Marco templomban. Cosimo de' Medici a dominikánusokra bízta az épületegyüttest, miután 1437-ben újjáépítette. Fra Angelico Girolamo Savonarola mellett a rend egyik legodaadóbb szerzetese lett. Giottóval és Donatellóval együtt Fra Angelico vezette be a magas reneszánszot azzal, hogy felhagyott a gótikus művészet merev kifejezéstelenségével, és a karaktereket sugárzó mélységgel ruházta fel. San Marco freskói - amelyeket Vasari szerint a művész mindig imádkozás után festett - tartalmazzák a kerengő szentjeinek lunettás ábrázolásait, valamint az epikus Keresztrefeszítés szentekkel című művét.
X. Leó pápa, eredetileg Giovanni de' Medici, a Sagrestia Nuova-t a család két fiatalabb örököse, Lorenzo di Piero és Giuliano di Lorenzo halála után építtette. Michelangelót kérték fel az ablakok, a párkányok, az oszlopok és a két síremlék megtervezésére, így építészeti elképzeléseinek egyik legteljesebb létező példáját kapta. A Mediciket ábrázoló szobrokat az egyes sírok feletti felső fülkékben helyezték el. Ezeket hatalmas fekvő alakok törpítik el - az egyik síremléken a nappalt és az éjszakát, a másikon a hajnalt és az alkonyatot ábrázolják -, amelyek együttesen a halálhoz vezető idő múlására utalnak.
Guidobaldo II Della Rovere, Urbino hercegének megrendelésére készült ez a mű, és nyilvánvalóan a herceg fiatal menyasszonyának, Giulia Varanónak szánták erkölcsi útmutatást. Giorgione La Venere dormiente (1510 körül) című festménye előtt tisztelegve Tiziano festménye szimbolikával van tele. A fekvő Vénusz nyilvánvaló erotikája a menyasszony férjével szembeni kötelezettségeire emlékeztet. A lábánál fekvő kutya a hűséget szimbolizálja. A mögötte látható gyermek a termékenységhez fűzött reményt jelzi. Giorgionéval ellentétben Tiziano (szokatlan módon) otthoni környezetet választott, hangsúlyozva a műnek a magánéleti elmélkedésre ösztönző funkcióját.
|
Értékeld te is!