Clermont-Ferrand

A 11. század második felére a már Bizáncot is veszélyeztető muszlim szeldzsuk törökök hódításai révén a keresztény zarándokok egyre nehezebben tudták elérni a Szentföldet, a szeldzsuk uralom alatt élő keresztényeket üldözés fenyegette. A bizánci császár a keresztény Nyugat-Európához fordult segítségért, de az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadás miatt kérése sokáig süket fülekre talált, csak akkor kezdték komolyan venni, amikor a szeldzsukok 1071-ben elfoglalták Jeruzsálemet a fatimidáktól.

II. Orbán pápa - akinek szeme előtt a kereszténység pápai fennhatóság alatti újra egyesítésének lehetősége is ott lebegett - 1095-ben, megkapva I. Alexiosz bizánci császár újabb segítséget kérő levelét, zsinatot hívott össze a franciaországi Clermont-ba (ma Clermont-Ferrand).

Az 1095. november 18-án kezdődött gyűlésre 14 érsek, 220 püspök, 400 apát, nagyszámú alacsonyabb rangú klerikus, hercegek, lovagok és laikusok gyűltek össze, a részvevők nagy száma miatt több tanácskozást a szabad ég alatt kellett tartani. A pápa maga november 27-én mondta el gyújtó hatású beszédét, amelyben a Szentföld felszabadítására szólított fel és bűnbocsánatot ígért azoknak, akik a harcokban esnek el.

Az eseményeket csak későbbi leírásokból ismerjük, de abban mindegyik egyetért, hogy az egyházfő szavait hatalmas lelkesedés fogadta, a tömeg a Deus vult (Isten így akarja) szavakat kiáltozta és sokan már ott vörös színű keresztet tűztek vállukra annak, jeléül, hogy készek a harcra. A hadjárat hírére csak úgy özönlöttek a szerencsét próbálni akaró lovagok a keresztes lobogó alá, mivel akkoriban a pápa és a német-római birodalom között hatalmi harc folyt, állandósultak a helyi hatalmasságok közti háborúskodások, a bizonytalanságot és nyugtalanságot tetézte, hogy a nemesi családokban mindent az elsőszülött örökölt, így fiatalabb testvéreik megélhetés nélkül maradtak.

Az 1096-ban indult hadjárat sikerrel járt, 1099. július 15-én bevették Jeruzsálemet és megalapították az 1187-ig létező Jeruzsálemi Királyságot.