» Szlovákia

» Szlovákia » Nyitrai kerület


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Nyitra felfedezése, látnivalói.

Nyitra rendkívül jó turisztikai adottságokkal rendelkezik, számos termál- és gyógyfürdő, történelmi látnivaló várja a látogatókat. A térséget átszelik a különböző - Garam menti, Vág menti és Nyitra folyó menti - kerékpáros és vízi útvonalak, amelyeket kombinálni is lehet, erről szól a „Bringáról csónakba” elnevezésű program. Összesen 1600 kilométernyi kijelölt kerékpáros útvonal áll a régióban a turisták rendelkezésére.

A történelmi emlékek sora a római időkig nyúlik vissza, aki erre az időszakra kíváncsi, azt várja Izsán, a Dunától északra elterülő barbaricum egyik legkiterjedtebb római építészeti együttese, a feltárt római katonai tábor, amely az UNESCO világörökségek közé tartozik. Egy QR-kód segítségével az érdeklődők a virtuális valóságban eredeti állapotában is megtekinthetik a tábort.

A régió történelmi fontosságát főleg a szláv törzsek érkezése emeli ki, amelyek Nyitra környékén hozták létre az első szláv fejedelemséget. A kereszténység felvételének idejéből is számos románkori templom maradt az utókorra ezen a vidéken, például Nyitrán és Bény községben. Nyitra várost mint Szlovákia legrégebbi települését említik. Illik hozzá az "ódon" jelző, mert már a 9. században a Nyitrai Hercegség székhelye volt.

Aki adrenalinlöketet keres, Nyitra városának határában azt is megtalálja azon a via ferrata ösvényen, amelyen felkapaszkodva a város látványában gyönyörködhetünk. 

Páratlan szépségű kastélyokban is gazdag ez a terület. A Tribeč hegység lábánál fekvő Kistapolcsány (Topoľčianky) község büszkesége a terjedelmes angolpark, amelybe festőien illeszkedik a régi várkastély történelmi objektumának déli szárnyát alkotó klasszicista kastély. A kastély a múltban a Habsburgok nyári rezidenciája volt, az első világháború után elnöki nyaralóként szolgált. 

A térségben található a lipicai lótenyésztés egyik európai fellegvára, a kisptaolcsányi nemzeti ménes. A térség büszke kékfestő és a korábban elsősorban a kondások által gyakorolt népi dudás hagyományaira is. 

A térség legfőbb vonzerői közé tartozik a magyar turisták körében az Esztergommal szemben, a Duna túloldalán fekvő Vadas Termálfürdő Párkányban. A 9900 lakosú kisváros 30 hektáron elterülő fürdőjét naponta több mint tízezren keresik fel. Szlovákia legnagyobb alapterületű fürdőjéhez több 4000 ágyas szálláskapacitás tartozik. A fürdő 8 kültéri medencével, 5 beltéri medencével és 6 csúszdával várja vendégeket. Komoly fejlesztéseket terveznek: a jelenleg 1000 négyzetméteres wellness központ területét 2028-ra megduplázzák.

Tartomány:Nyitrai kerület
Cím:Párkány
GPS: 47° 47′ 52.08072″, 18° 42′ 57.1626″

Még nem érkezett hozzászólás!