» Magyarország

» Magyarország » Fejér » Székesfehérvár

Székesfehérvári Királyi Napok 2024

2024. augusztus 11.

Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Székesfehérvári Királyi Napokat 2024. augusztus 11-20. között rendezik meg.

Székesfehérvári Királyi Napokat 2024. augusztus 11-20. között rendezik meg. A középkort idéző Koronázási Ünnepi Játékok idén is élményekkel teli három napot kínál minden korosztálynak.

Ilyen volt a 2023-as Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a város egyéb szervezeteinek széleskörű összefogásában szervezik a nagyszabású programsorozatot, amely pénteken a három napos Mézünneppel indul. A hétvégén rendezik meg a Fehérvári Fúvós Fesztivált a Városház téren, majd hétfőn kezdődik a Királyi Napok Folkfesztivál, amelyen a házigazda Alba Regia Táncegyüttes csoportjai mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes előadásait is láthatják a nézők, akiket a Táncházban kiegészítő kulturális programokkal várnak.

Csütörtökön rendezik meg a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált négy katonazenekar részvételével, de könnyűzenei nagykoncertekben sem lesz hiány a jövő héten, hiszen a Zichy-színpadon Szikora Róbert és az R-GO, valamint Charlie szórakoztatja a rajongókat. Különleges élmény lesz pénteken a Parádé című előadás, amely a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.

Idén az Öreghegyi Mulatságot Szent István napja előtt rendezik: a Bory téren zenés, táncos műsorokkal, gyerekfoglalkozásokkal, kenyéráldással, illetve borlovagok felvonulásával. A hagyományos utcabálon a Chameleon zenekar játszik, a napot fény-lézershow és az Il Silenzio hangjai zárják.

A Koronázási Ünnepi Játékok augusztus 18-20. között a középkort idézi meg a belvárosban és a Zichy-ligetben hagyományőrző csoportokkal, régizenei együttesekkel, mesterségbemutatókkal, családi foglalkozásokkal és a királyi óriásbábokkal.

A Szent István Király Múzeumban nyílik meg a Hadi múltunk kincsestára - Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki kiállítás és a Katonazenészek és zenész katonák című fotótárlat.

Az idei év újdonsága lesz a Szent István Torna a Városház téren. A középkori hagyományokat felidéző bajvívó bajnokság két napján, két fegyvernemben - hosszú kard, kard és pajzs - méri össze tudását nyolc versenyző.

A hagyományos Koronázási szertartásjáték helyett jövő szombaton este a Korona-túra című produkció várja az érdeklődőket az Aranybulla-emlékműnél kialakított szabadtéri színpadon: Szikora János rendező irányításával a Vörösmarty Színház színészei és 17 határon túlról érkezett diák eleveníti fel azokat az érdekes eseményeket, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját.

Augusztus 20-án, Szent István napján az ünnepélyes megemlékezés, a szentmise, az óriásbábok felvonulása és az ünnepi közgyűlés után este a Zichy-színpadon zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertszerű előadásával, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a város kórusainak és neves szólisták közreműködésével.

Tartomány:Fejér
Település:Székesfehérvár
GPS: 47° 11′ 27.66084″, 18° 24′ 38.9196″
Időpont:2024. augusztus 11.
Honlap: https://kiralyinapok.szekesfehervar.hu/

Még nem érkezett hozzászólás!