» Magyarország

» Magyarország » Nógrád


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Szanda látnivalói.

Csodatévő Mária-szobor

A vallásos népi hagyományok szerint az eredetileg is öltöztetős szobornak készült kegytárgy jó ideig a terényi iskolában volt, majd, miután megégett, a helyi templom egyik ministráns ládájába süllyesztették. 1999-ben restaurálták és eredeti helyére került vissza.

A Mária-szobor méltatlan sorsáról Kis Verona ordaspusztai menyecske 1883-ban látott álmot. A népi vallásosságban az emberek az álomlátást hiteles jelnek tekintették, s azonnal a szobor keresésére indultak. Meg is lelték azt a mai terényi harangozó dédapjánál, aki ugyancsak harangozó volt.

Egyházi engedély alapján egy szandai legény hozta rendbe, festette át a szobrot, amely ennek megfelelően meglehetősen rusztikus külsőt kapott. A helyi közösség akaratára egy helyi kőműves építette fel azt a káponkát, amely kifejezetten a Mária-szobor bemutatására szolgál.

A Mária-ábrázolás az idők múlásával kegyszobor rangra emelkedett, számos csodatételt tulajdonítanak neki. A betegségből, csalódásból kigyógyított hívők fogadalmi emlékül egy-egy rend ruhát ajándékoztak a szobornak.

Szandai várrom

Tartomány:Nógrád
Cím:Szanda
GPS: 47° 55′ 40.27152″, 19° 26′ 25.48896″

Még nem érkezett hozzászólás!