Molnár János-barlang

A barlang első kutatója a 19. század második felében a névadó Molnár János volt. Az üregrendszer 1982 óta védett, eddig mintegy hat kilométert tártak fel belőle.

A világ legnagyobb termálvizes, 20-25 méter magas, kupola alakú, víz alatti terme. A 2002-ben felfedezett barlangtermet Kessler Hubertről, a budai Szemlő-hegyi és Ferenc-hegyi barlangok felfedezőjéről nevezték el.

Az érintetlen barlangterem igazi szenzációnak számít. A különleges oldásformákkal díszített kupolacsarnok oldalát barna agyagkiválások és helyenként csillogó fehér gipszkristályok borítják. Az alsó egy méter - a hajdani magasabb vízállásnak köszönhetően - 90 százalékban mangánoxidos-hidroxidos kiválással borított. A 9 méter mély tó vize 27 Celsius-fokos. A teljesen természetes terem azért is egyedülálló, mert a világnak nincs másik olyan fővárosa, melynek szívében egy meleg vizű földalatti tó található.

A barlangrendszer feltérképezése során bebizonyosodott, hogy a legnagyobb termet csupán 8-10 méteres távolság választja el az 1977-ben, vízkutatási céllal létesített József-hegyi tárótól. A további kutatások elősegítésére ezért 2008-ban a barlangkutatók geofizikai méréssel kimutatták a táró és a terem egymást leginkább megközelítő pontjait, és azt egy vízszintes fúrással is igazolták. Az ennek alapján kialakított átjáró létesítése mintegy két hónapot vett igénybe.

A barlang egyedülállóságát az adja, hogy a benne élő állatok nem a napfény energiáját hasznosítják, hanem kémiai folyamatokkal nyernek energiát, ezzel ugyanúgy működnek, mint a mélytengerekben teljesen izolált ökoszisztémák.

Több évtizedet vett igénybe, amíg a búvárok biztonságossá és járhatóvá tették az üregrendszer egy részét.