Lánchíd

Pest gazdasági, kulturális fejlődése halaszhatatlanná tette az állandó összeköttetés megteremtését a Duna két partja között. A hídépítését, ahogy Széchenyi István gróf a Hídegyletben fogalmazott: "a Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását", főként a gróf szorgalmazta, részben személyes okokból: 1820 telén az erős jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón és így nem vehetett részt apja temetésén.

Az országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett az első állandó magyarországi Duna-híd építéséről. A hídügy intézésére alakult testület elnöke Széchenyi lett, aki csak a görög származású Sina György bécsi bankár (róla mintázta Jókai Mór Az arany ember főhősét, Tímár Mihályt) anyagi és erkölcsi támogatását tudta megszerezni. Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, aki három hídtervet mutatott be, ezek közül végül a Nákó-ház vonalában álló, 380 méter hosszú, háromnyílású változatot fogadták el. (A helykiválasztás nem igazán volt szerencsés, hiszen a híd Budán a Várhegynek szaladt, ezért kellett 1857-ben megépíteni az alagutat.)

Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel. Az alapkövet 1842. augusztus 24-én az V. Ferdinánd királyt képviselő József nádor tette le. A pillérek, hídfalak 1847 júliusára készültek el, a vasszerkezet szerelését a szabadságharc eseményei hátráltatták. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat és a rajta álló Széchenyi Istvánt, aki szerencsésen ki tudott úszni a partra. A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos a koronát menekítette Debrecenbe. Néhány nappal később 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok utasítására felakartak robbantani.

A hidat 1849. november 20-án avatták fel. Széchenyi ekkor már a döblingi ideggyógyintézetben élt, a sors iróniájaként a hivatalosan felavatott hídon elsőként Julius Haynau, a teljhatalmú osztrák katonai és polgári főparancsnok haladt át. Másnaptól mindenki használhatta a hidat, aki megfizette a hídvámot. A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy kőoroszlán (amelyeknek a városi legendával ellentétben igenis van nyelvük). A Lánchíd 1870-ben az állam tulajdonába került, 1899-ben nevezték el Széchenyiről.

Az 1913-15-ben megújított hidat a második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át ünnepélyesen. A hidat 1973-ban, majd 1986 és 1988 között felújították, 150. születésnapjára új díszvilágítást kapott.