» Magyarország

» Magyarország » Vas


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét.

A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása mellett egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzettséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be.

Régészeti feltárást végeztek, befejezték a falkutatást, a falfelületek és freskók restaurálását, valamint elvégezték azokat az építészeti munkákat, amelyek a templom használatát és hosszú távú állagmegóvását szolgálják, többek között korszerűsítették az épület elektromos hálózatát és hangosítását.

Hátra van még némi munka a sekrestye homlokzatán és be kell fejezni a nyugati kapu restaurálását.

A projekt megvalósítása a templomkert rendbetételével, a sétányok, lépcsők, kapuk felújításával folytatódik.

A régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a XIII. század első felében épült templom helyén állt már egy korábbi épület. A 13 méter hosszúságú épület feltevésük szerint XI. századi, egyházi célokat szolgálhatott, templom lehetett.

A templombelsőben végzett ásatások során rátalálhattak a Ják nemzetség temetkezési helyére, nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy egy feltárt téglasírban megtalálták Jáki Nagy Márton, a jelenlegi templom építtetőjének sírját és földi maradványait is.

Befejeződött a jáki templom helyreállítása

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet.

A templombelső helyreállítása már 2022-ben befejeződött, azóta elkészültek a templom homlokzatának restaurálási munkálatai is, amelyek közül a legfontosabb a jáki templom közismert nyugati kapujának helyreállítása volt. Megújult a templomkert, beleértve a sétautakat és a világítás korszerűsítését is.

A felújítás keretében elkészült a XIII. századi Szent Jakab-kápolna teljes restaurálása is.

A következő lépés a jáki templomhoz kapcsolódó látogatóközpont és kiállítótér megépítése, amelynek előkészítéseként pénteken elszállították a Savaria Múzeumból az apátsági templom kapuját díszítő eredeti apostolszobrokat. Ezek közül hármat Jákon, egy a templomhoz kapcsolódó épületben, egy turisztikai pavilonban lehet majd ideiglenesen megtekinteni, a többit a látogatóközpont felépüléséig a Szombathelyi Egyházmegye műtárgyraktárában helyezik el.

Ezzel a lépéssel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Jákon nemcsak a román kori templom épülete jelent látnivalót, hanem azok a régészeti leletek és egyéb tárgyak is, amelyek bemutatják annak történetét, megvilágítják régészeti, művészettörténeti jelentőségét.

A megújult apátsági templomot 2024. április 21-én áldják meg ünnepélyes keretek között.

Tartomány:Vas
Cím:Ják
GPS: 47° 8′ 35.81628″, 16° 34′ 54.77736″

Még nem érkezett hozzászólás!