Az üzemeltetők közleménye szerint jelenleg Heathrow a világ legnagyobb repülőtere, amelynek minden terminálján teljes mértékben bevezették az új berendezéseket. Azonban ez nem azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságban az első is, hiszen a London–Gatwick, az edinburgh-i és a birminghami repülőtér már korábban befejezte a korszerűsítést, így a folyadékkorlátot is módosítani tudta 2 literre.
Bristolban és Belfastban ugyancsak életbe lépett a kétliteres folyadékkorlát, a többi brit repülőtéren azonban továbbra is a 100 milliliteres korlát van érvényben. Köztük azok a repülőterek, amelyek telepítették az új típusú szkennereket, a közlekedési minisztérium engedélyére várnak a korlát megemeléséhez.
A Which? fogyasztóvédelmi szervezet nemrég közzétett jelentése szerint az új berendezések érzékenysége miatt egyes repülőtereken több poggyászt vizsgálnak át kézzel, miután áthaladtak azokon.
A Heathrow repülőtér szerint az új szkennerek óránként több ezer utast is kezelni tudnak a korábbinál jóval nagyobb hatékonysággal, a magas szintű biztonsági és védelmi követelmények betartásával.
A szabályváltozás csak a Heathrow-ról induló járatokra vonatkozik, az oda érkező járatok kiinduló állomásán a helyi szabályok érvényesek.
Elizabeth Line
Elizabeth Line elnevezésű vonattal a Heathrow repülőtérre is gyorsan és viszonylag olcsón ki lehet jutni.
Az új vonal azért is nagy jelentőségű, mert a repülőtérre való kijutás tömegközlekedéssel eddig vagy hosszadalmas, vagy pedig drága volt. A Heathrow Express ugyan 15 perc alatt viszi át az utasokat a Paddington pályaudvarról a repülőtérre, de ennek ára elég borsos, 25 font. A metró Heathrow-ra és a város legtöbb népszerű pontjára eljutó Picadilly vonala pedig olcsó ugyan, mintegy 4-5 fontba kerül, de nem kényelmes.
Az Elizabeth Line a Picadilly vonal metróinál kétszer gyorsabban, 28 perc alatt teszi meg az utat Heathrow és Paddington között, csúcsidőben 12,70, csúcsidőn kívül 10,70 fontért. A vonatok délelőtt 5.10 és délután 2 óra között közlekednek néhány perces időközönként. Az út a Piccadilly Circusig körülbelül 40 percet vesz igénybe.
Heathrow Expressz
A Heathrow Expressz a leggyorsabb út a városközpontba, és naponta 15 percenként közlekedik reggel 5 és délután 2.55 között. Az út a Paddington pályaudvarig körülbelül 15 percet vesz igénybe, és 25 fontba kerül, 15 év alatti gyermekek ingyen utazhatnak.
Busz
Éjszaka, 23.55 és 17.00 között az N9-es buszjárat 20 percenként közlekedik a városközpontba, az Oyster Card 1,65 fontért.
Értékeld te is!