» Szlovákia

» Szlovákia » Zsolnai kerület


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A demanovai jégbarlang egyedülálló a tekintetben, hogy a Demanovka földalatti folyó vájta ki. A három szinten képződött üregek és átjárók együttes hossza 1750 méter, amiből 850 méter látogatható.


A Déményfalvi-völgy jobb oldalán, az Alacsony-Tátra északi lejtőin helyezkedik el a nyilvánosság számára is elérhető barlang - a Déményfalvi-jégbarlang (Demänovská ľadová jaskyňa). A látványos és turisták által is keresett jégbarlang egyike a világ első ismert barlangjainak.

A barlang, amely már a középkorban is ismert volt, a Szlovák Paradicsomban található Dobsinai-jégbalang után saját nemében a második legnagyobb Szlovákiában. Habár az első feljegyzés róla még 1299-ből származik, csak a 19. század nyolcvanas éveiben tették elérhetővé.

A barlang bejárata 840 m tengerszint feletti magasságban fekszik, megközelítőleg 90 m-rel a völgy felett. A parkolóhelytől szerpentin ösvényen közelíthető meg. Négy szintből alakították ki, összesen mintegy 2,5 km hosszúságban. A barlang folyosói közül 850 m-t a megtekinthető útvonalhoz soroltak (a megtekintés 45 percig tart).

Jég kitöltése valószínűleg 400-500 évvel ezelőtt keletkezett. A Déményfalvi-jégbarlang a barlangi medve csontjainak a leleteiről ismert, melyeket az emberek a 18. században sárkány maradványoknak hittek, és ez alapján ,,Sárkány barlang"-nak (Dračia jaskyňa) nevezték el. A barlangban tíz denevérfaj él.  

Elbűvölően főleg a jégcseppkövekből és vízesésekből álló alsó része hat. A Déményfalvi-jégbarlanghoz turistaösvény is vezet.

A látogatási útvonal hossza 650 m szintkülönbsége 48 m. A bejárat és a kijárat azonos magasságban fekszenek, a távolság köztük csak 40 m. A látogatás időtartama kb. 45 perc. A barlang hőmérséklete a nyári hónapokban +0,4°C és +3°C között mozog.

A látogatási útvonal meredek szakaszokkal tagolt hatalmas folyóvíz alkotta járatokon vezet keresztül. Az útvonal első részeiben cseppkőképződmények láthatók, míg a második szakaszban jégképződményekkel találkozunk.

A cseppkő és jég kombinációja érdekessé teszi a túrát, amelyen a látogatók megismerkedhetnek a járatok és a képződmények keletkezésével, az eljegesedés feltételeivel, valamint a jég cseppkövekre gyakorolt hatásával. A barlangi járatok főképp ovális, folyóvíz által kialakított folyosókból és omlásos-kifagyásos termekből tevődnek össze.

A Demänovai-völgy jobb oldalán, az Alacsony-Tátra északi lejtőjén található. A Demänovai-völgy Nemzeti Természeti Rezervátumban, az Alacsony-Tátra Nemzeti Park területén fekszik. A barlang bejárata a Bašta (Bástya) nevű sziklában 840 m tengerszint feletti magasságban nyílik, kb. 90 méterrel a völgy feneke felett.

A barlang Liptovský Mikuláštól kb. 10 km-re délre, az Alacsony-Tátrában fekszik, a Demänovai-völgy jobb oldalán, néhány kilométerre az ismert Jasná síközpont alatt. A parkolótól már látni a kb. 90 méterre a völgy fenekétől fekvő bejárati épületet, amelyhez kanyargós ösvényen jutunk fel. Az erdei tanösvény bemutató tábláival és két megállójával a Kamenná chata vendéglátóház mellett (600 m) vezet. A barlanghoz való feljutás mintegy 20 percet vesz igénybe.


Tartomány:Zsolnai kerület
Cím:Demänová
GPS: 49° 23′ 12.40404″, 19° 7′ 52.87692″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward