2018. május 19.

Dante kutyáival nyílt meg Ybl vízháza

Szőke Gábor Miklós szobrász Félúton című kiállításával nyílik meg Ybl Miklós átfogó rekonstrukción átesett, egykori vízháza a Várkert Bazár szomszédságában.


A Várkert-kioszk építését 1875-ben kezdték meg, az épület déli része eredetileg a vízmű gépészeti berendezéseit foglalta magába, az északi része pedig kávéházként üzemelt. A Duna vizének megszűrését egy hat teremből álló ciszternarendszer biztosította, a kavicsréteg segítségével megtisztított vizet egy csaknem ezer méternyi csőhálózaton keresztül szivattyúzták fel a királyi palotához az épületben elhelyezett hatalmas, két emeletnyi helyet elfoglaló gőzgépek.

Az árvizek ellen védekezésül Ybl Miklós egy méternyi vastag mészoltással mészkővé dermesztett lemezalapra építette a Vízházat, amelyet kívül 3-4 centiméter, a víznyomásnak napokig ellenálló tömör vakolat borított. Ezzel a módszerrel súlyos áradás esetén sem tört be víz az épületbe. Mindez olyan építészeti teljesítmény, amely még ma is kuriózum.

A gépházat 1905-ben helyezték használaton kívül, azonban a kezdetektől működő kávéház továbbra is népszerű maradt egészen a második világháborúig. A teraszon sokszor zenekar játszott, az épület előtt fekvő kert pedig tánctérként üzemelt. Az 1910-es évektől kezdve számos rendezvénynek adott otthont a kioszk, hangversenyeket, bajtársi körök találkozóit, idegen nyelvek gyakorlására alakult úri társaságok összejöveteleit és irodalmi matinékat is rendeztek itt.

A második világháború alatt az épület komoly sérüléseket szenvedett, a renoválás pedig a rendszerváltásig váratott magára. Az elegánsan helyreállított műemléképület 1992-től kezdve 15 éven keresztül játékkaszinóként és étteremként, majd egy újabb renoválást követően rendezvényközpontként működött, azonban az elmúlt tíz évben kihasználatlanul állt.

Az épületben 2016 végén kezdődtek el ismét a munkálatok, amelyek keretében megtörtént többek között a vízház teljes szigetelése, a homlokzat restaurálása, a gépészeti rendszer cseréje, a teljes energetikai hálózat felújítása; új kerti lépcsőházat hoztak létre és restaurálták a loggiát is.

Megnyitották a terasz felől egy alsó bejáratot, amely közvetlen lejáratot biztosít az épület alsó termeihez. Az egykori kávézó rész ismét hasonló funkcióban működik, a korábbi gépterem, majd kaszinó pedig kiállító- és rendezvényhelyszínként üzemel. A restaurálási munkákat az Ybl Miklós-i gondolathoz méltó módon végezzék el, hozzátéve 21. századi gondolatokat is.

A ház Szőke Gábor Miklós kiállításával nyílt meg péntek délután. A szobrász elmondása szerint a mostani az első retrospektív tárlata, amely áttekinti eddigi életművét, de új, erre a kiállításra készült munkákat is bemutat.

A teraszon Szőke Gábor Miklós egy-egy oroszlán- és bálnaszobra látható, a bejáratot pedig a művész emblematikus Dante kutyái őrzik.

A június 10-ig nyitva tartó tárlat az alsó szintről, Szőke Gábor Miklós gyermekkori rajzaival, majd fiatalkori szobraival, szobortanulmányaival indul, és visszatekint a lécekből építkező, jellegzetes stílus kialakulásának időszakára, majd bevezet a művész dantei magánmitológiájába is.