2017. február 10.

Új kiállítás Bécsben: Mozart a vállalkozó

„Mozart és bécsi kapcsolatrendszere. Egy keresztmetszet.“ címmel indított új időszakos kiállítást a bécsi Mozarthaus. A tárlat dokumentumok, rézkarcok és emléktárgyak segítségével mutatja be, hogyan építette ki kapcsolatait a zeneszerző és vált ezáltal nemcsak felkapott művésszé, hanem sikeres vállalkozóvá is.

 


 

1781-ben nagy lépésre szánta el magát Wolfgang Amadeus Mozart. Összeveszett a salzburgi érsekkel és miután egy megalázó fenékbe billentésre is sor került, felmondta udvari állását és Bécsben próbált önállósodni. Vállalkozó lett, aki elsősorban zeneoktatással és zeneszerzéssel kereste a kenyerét.

Ehhez nem volt másra szüksége, mint egy jól kiépített kapcsolatrendszerre. Édesapja szerencsére nemcsak zenére tanította fiát, európai körútjuk során már kiskorában fontosabbnál fontosabb embereknek mutatta be a kis csodagyereket. Leopold Mozart jóvoltából a zeneszerző már hétéves korában királyi és fejedelmi udvarokba volt bejáratos, ahol magasrangú egyházi tisztségviselőkkel, filozófusokkal, tudósokkal, művészekkel és gazdag polgárokkal találkozott. Ezt a kapcsolatrendszert próbálta később felhasználni és továbbfejleszteni Bécsben, ahol II. József császári udvarával kötött ismeretségét kamatoztatni is tudta. Bár a zenei élet képviselői kezdetben ferde szemmel néztek rá, a szabadkőművesekkel, színházi társadalommal, kiadókkal és gazdag családokkal ápolt kapcsolatai átsegítették a nehezebb időszakokon. Hamarosan már nemcsak a tanítványaiból élt, de több operamegrendelést is kapott és egész Európában egyre híresebbé vált. Ekkor írta például a császár megbízásából a „Szöktetés a szerájból“ című művét és számos zongorakoncertje is itt keletkezett.

A bécsi Mozarthaus (Mozart-ház) új kiállítása ezt az időszakot helyezi a középpontba és Mozartot mint sikeres vállalkozót igyekszik bemutatni korabeli levelezések, rajzok és rézkarcok segítségével. A „Mozart és bécsi kapcsolatrendszere. Egy keresztmetszet“ című tárlathoz tartozik többek között egy értékes tubákos doboz, melyet a zeneszerző egyik pártfogójától kaphatott. Ez jó példája annak, hogy a szabadkőművesek közé tartozó Mozart milyen értékes ajándékokra tehetett szert szolgálataiért cserébe tehetős és befolyásos barátaitól.

Az érdeklődők itt találkozhatnak először egy eddig nagyrészt ismeretlen, 1785 körül keletkezett Haydn-portréval is, melyet a Haydn Ünnepi Játékok igazgatója, Walter Reicher még 2015-ben vásárolt meg az Egyesült Államokban és most örömmel bocsátott a Mozarthaus rendelkezésére. A kiállítást 2018. január 14-ig lehet megtekinteni.

Mozart und seine Netzwerke. Ein Querschnitt

Mozarthaus Vienna

1010 Bécs

Domgasse 5.

www.mozarthausvienna.at

Nyitvatartás: naponta 10:00-19:00

Belépődíj: 11 euró