Tintoretto festményeivel kezdődik az idén Rómában tervezett nagy kiállítások sorozata: a 16. századi velencei művésznek először lesz önálló kiállítása az olasz fővárosban.
Az egyszerű Tintoretto címet kapta a Quirinale köztársasági elnöki palota egykori istállójának termeiben szombaton nyíló és a látogatókat 2012. június 10-ig váró kiállítás. Negyven vászon látható "a festészet legborzasztóbb elméjétől", ahogyan Tintorettót a vele kortárs festő és művészettörténész, Giorgio Vasari nevezte - idézte fel a kiállítást gondozó Vittorio Sgarbi művészettörténész.
_2_2)
A Jacopo Robusti néven született Tintoretto (1518-94) velencei kelmefestő édesapja után kapta művésznevét. A kiállítás életműve valamennyi korszakát bemutatja a nagyméretű vallásos témájú festményektől a profán tartalmú alkotásokig. Sgarbi a sajtónak kiemelte, hogy a kiállításon két Tintoretto-önarckép is látható. Az alkotások olasz és külföldi múzeumokból érkeztek, köztük a Louvre-ból és a londoni National Gallery-ből. A kiállításra restaurálták a Scuola di San Rocco velencei épület egyházi és bibliai témájú festményeit. Először hagyta el a velencei San Polo templomot az itt őrzött Utolsó vacsora, amelyet egy pénzintézet finanszírozásával három hónap alatt restauráltak. A festmények elrendezése Tintorettónak az egykori mesterével, majd riválisával, Tizianóval való kapcsolatát is végigkíséri.
Frissítés:
A párizsi Le Figaro mindent láttató beszámolója szerint Szent Márk valóságos tornádóként zuhan alá az egekből, vörös köpenyét szél fújja, isteni fény világítja meg. A földön pedig az általa megmentett rabszolga meztelen, sápadt teste fekszik. A szent szabadító közbelépése által szétszórt kínzószerszámok szanaszét hevernek. A színek kontrasztja, a tömeg hullámzása, a redőződő drapériák adják meg a kompozíció drámai és teátrális jellegét. A nagy velencei festőnek szentelt mustrát nyitó kép valóságos színsokkot vált ki a nézőben.
A Tiziano és Veronese egykori riválisának tekintett XVI. századi mestert kortársa, Giorgio Vasari "a festészet valaha is létezett legrettentőbb elméjeként" jellemezte.
Tintoretto apja kelmefestő volt - innen az igazából Jacopo Robusti névre keresztelt alkotó beceneve, amelyen művészként elhíresült, a szó "kis kelmefestőt" jelent. A fiú feltehetően apjától örökölte a színek iránti rajongását. A kiállításon bemutatott hatvan alkotás szerzőjének nem volt párja a vallási elragadtatás, az árnyékot eloszlató fény bemutatásában. A testek robusztusak és jól megszerkesztettek, a tartások szoborszerűek, a tömeg mozgása örvénylő, a kompozíciók erőteljesek, a színpadi hatás látványos.
A művészetét bemutató egyik katalógus szerzője, Vittorio Sgarbi egyenesen "a mozi és a televízió előfutárát" véli felfedezni az általa "elképesztő újítónak" nevezett művészben. Külön érdemének tartja, hogy "megszabadította a velencei festészetet egy olyan erőteljes személyiség súlyos örökségétől, mint amilyen Tiziano".
Tintoretto a vallásos művészet egyik kiemelkedő alkotója volt a tridenti (trentói) zsinat (1545-1563) idején. Külön kiemeli a Le Figaro a kiállítás anyagából Tintorettónak az Utolsó vacsorát ábrázoló két művét. Az ő Angyali üdvözlete a művészettörténet egészében a téma egyik legszebb ábrázolásának számít. Látható a Scuderie-múzeumban a gyermek Jézus előtt tisztelgő mágusokról festett Tintoretto-kép is. A „Jézus a hittudósok között” című vásznon a tudósok csodálata, a Paradicsom koncentrikus köreiben a kompozíció éteri könnyedsége a megkapó.
Tintoretto számos ismert mitológiai és profán témájú műve is eljutott a Quirinale kiállítási terébe, így a Szent György és a sárkány, a Vénusz és Vulcanus, nem is beszélve a nagyurakat és polgárokat ábrázoló, rendelésre sorozatban festett műveiről, amelyeknek főleg kortörténeti érdekessége vonzó. Kivétel az utóbbiak közül 1589-es, lélekbe markoló önarcképe: az öt évvel a mester halála előtt készült mű gondterhelt öregembert ábrázol, akinek homlokát mélyen barázdálja a lánya elvesztése fölött érzett fájdalom.
(MTI)