Róma legszebb terén 420 éve végezte ki az inkvizíció Giordano Brunót

A téren több kivégzést is tartottak, itt állította máglyára az inkvizíció az olasz filozófust és dominikánus szerzetest, Giordano Brunót 1600. február 17-én. Giordano Bruno máglyahalálának helyén ma a tudós 1889-ben felállított szobra áll, amely Ettore Ferrari alkotása. A szobor felirata: "Brunónak állította az általa megálmodott évszázad, ott, ahol máglyája égett."

Giordano Bruno olasz reneszánsz filozófus, író, drámaíró, költő 1548-ban született egy Nápoly közelében fekvő kisvárosban, Nolában. Bölcsészetet, logikát és filozófiát tanult, majd belépett a dominikánus rendbe. Már fiatalon "problémásnak" bizonyult, mert teológiai tanulmányai során kétségeket fogalmazott meg többek között a Szentháromság-tannal kapcsolatban. 1572-ben mégis pappá szentelték, három évvel később pedig teológiai doktori címet kapott. 1576-ban a rendet odahagyva menekülnie kellett, a következő évtizedben bebolyongta Európát. Genfben nyomdászként dolgozott, de a kálvinisták is kiközösítették, akárcsak később a németországi evangélikusok. III. Henrik francia király támogatásának köszönhetően tanított a toulouse-i, wittenbergi és párizsi egyetemen, Londonban Kopernikusz elméletét hirdette a Föld mozgásáról, és mnemotechnikai rendszert dolgozott ki, miközben fáradhatatlanul írta verseit, értekezéseit, filozófiai tanulmányait.

1591-ben meghívták Velencébe, de házigazdája nem kapta meg tőle a remélt "titkos tudást", ezért feljelentette az inkvizíciónál. Rómába vitték, ahol megkezdődött a per, amely a bizonyítékok összegyűjtésének nehézsége és a szerteágazó vádpontok miatt hét éven át húzódott. Az ellene felhozott vádak között szerepeltek teológiai természetűek - istenkáromlás, eretnekség, mágia, jóslás gyakorlása - és filozófiai tételeit is tévesnek minősítették. Bruno ugyanis elvetette a "kettős igazság" elvét, és a tudomány kizárólagosságát hirdette. Panteista volt, azaz nem ismerte el a természet felett álló istent, a legfelső lényt magával a természettel azonosította.

Az az állítása is felháborodást keltett, hogy a végtelen világegyetem középpontja nem a Föld, a számtalan miénkhez hasonló világ között akadnak más lakott égitestek is. A lélekvándorlásban is hitt. Hiába védekezett azzal, hogy nézetei inkább filozófiai, semmint teológiai jellegűek, hiába érvelt amellett, hogy nézetei összeegyeztethetők Istennel és a teremtés keresztény felfogásával. Tanainak teljes visszavonására nem volt hajlandó, ezért végül VIII. Kelemen pápa jóváhagyásával nem filozófiai, hanem teológiai tévedései miatt (Krisztust nem Istennek, csak ügyes mágusnak tartotta, felfogása szerint a Szentlélek a világ lelke stb.) találták bűnösnek, és átadták a világi igazságszolgáltatásnak. "Ti talán jobban féltek kimondani rám az ítéletet, mint én meghallgatni azt" - vágta bírái szemébe.

A római Campo de Fiorin rakták meg a máglyát, Bruno nyelvét a kivégzés előtt kivágták, hogy ne szólhasson a tömeghez. Az elébe tartott kereszttől elfordult, a lángok kialvása után hamvait a Tiberis folyóba szórták. Írásai indexre kerültek, és 1965-ig ott is maradtak, és mivel ma is érvényes teológiai dogmákat tagadott, rehabilitálni sem rehabilitálták.

Kivégzése 400. évfordulóján a katolikus egyház "mély sajnálatának" adott hangot a "szomorú epizód" miatt, fenntartva, hogy Bruno bíráit az igazság szolgálatának és a közjó előmozdításának szándéka vezérelte, és mindent megtettek a filozófus életének megmentése érdekében. Giordano Bruno a szólás és a gondolat szabadságának vértanújaként maradt meg az utókor emlékezetében, de a tudományos gondolkodásban is maradandó nyomot hagyott, hiszen a világegyetemről alkotott elképzeléseivel megalapozta a modern ember tudományos világképét.