» Olaszország

» Olaszország » Lazio


Értékeld Te is:

A Forum Romanum az ókori Róma fő köztere volt.


A Forum Romanum vagy, ahogy a rómaiak gyakrabban nevezték Forum Magnum (a mai Campo di Vaccino) az ókori Róma fő köztere, a Capitolium és Palatinus domb közötti tér volt, amely a kereskedelmi és politikai világ érintkezőhelyének számított.

A terület eredetileg ingoványos hely volt, amelyet Tarquinius Priscus király száríttatott ki és vétetett körül oszlopos csarnokokkal, amelyek üdülésre és sétahelyül is szolgáltak. Hossza körülbelül 220, szélessége 35-50 méter, és kis mérete ellenére rengeteg épület és emlékmű állt itt.

A fórum a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely a városokban vásár, gyülekezés, törvénykezés céljára építették. Rómában vagy 18 ilyen nyilvános tér volt.

A Forum Romanumon több istennek is állt temploma, itt volt Saturnus, Janus és Concordia temploma a Capitolium tövében, Vesta temploma a Palatinus tövében (mellette állt a Regia nevű épület, a pontifex, azaz főpap lakása) és később a Dioskurosoké.

A Forum két részre oszlott:

  1. a tulajdonképpeni Forum Romanumra keleten, ahol régebben a plebejusok gyülekeztek,
  2. és a másik, magasabb, nyugati részre (Comitium), amelyen eredetileg a patríciusok gyülekeztek.

A Comitiumon állt többek között: a Curia Hostilia (a szenátus helye), a Carcer Mamertinus (részei: Robur, azaz börtön és Tallianum, azaz kivégző hely) és a Rostra nevű szószék.

Ahogy a város nőtt, a Forum Romanumot is bővítették, és gyönyörű oszlopos csarnokokat, úgynevezett bazilikákat építettek (ezek voltak állítólag a keresztény templomok alapjai, ilyenek voltak például a Basilica Porcia, Sempronia, Opimia, később Augustus alatt az Aemilia és főképp a Julia.) Újabb templomokat is építettek (Templum Divi Caesaris, Minervae stb.).

Később térszűke miatt a Forum Romanumot észak felé is bővítették, és a hozzá fűződő újabb tereknek és építményeknek egész sorozata keletkezett: a császár-fórumok.

A Forum egyik híres épülete Vesta-szüzek háza. Az örök tüzet őrző papnők ókori rendháza a Nero császár alatt, 64-ben kitört római tűzvész utáni újjáépítésben nyerte el mostanáig fennmaradt formáját. Az emeletes épületből a falak és a belső kert medencéi vészelték át az utóbbi majdnem kétezer évet, a Vesta-papnők később idehelyezett szobraival.

Lapis Niger fekete kő a legenda szerint Romulus sírja, ez a kő őrzi a legrégibb fennmaradt római feliratot.

A Forum Romanum további meglepetéseket is tartogat: a nagyközönség is felmehet azon lépcsőn, amelyen a császárok a lehető leggyorsabban tudtak feljutni a Palatinus-dombon emelt palotákba.

Santa Maria Antiqua

Több mint harminc éven át tartó restaurálás után újra látogatható Rómában a város egyik legrégebbi temploma, a Forum Romanumon álló Santa Maria Antiqua, amelyet falfreskói miatt a középkori Sixtus-kápolnának is neveznek.

A templom a római és a bizánci birodalom közötti keresztény világ figuratív művészetének legjavát őrzi. A freskók szenteket, mártírokat, királynőket, pápákat és uralkodókat ábrázolnak.

Az 5. században épített és felszentelt Santa Maria Antiqua volt az első keresztény épület a Forum Romanumon.

Kicsivel később, a 6. században festették a templom falfelületének jelentős részét lefedő, bibliai témájú képeket. A freskók az ember teremtésétől az utolsó ítéletig ábrázolnak jeleneteket, csakúgy mint a később épült vatikáni Sixtus-kápolna remekművei.

A templom legértékesebb kincsei közé tartozik egy Szűz Máriát és a gyermeket ábrázoló kép, amely egyike a világ legrégebbi ismert keresztény ikonjainak.

A Santa Maria Antiqua páratlan művészettörténeti emléknek számít, mert túlélte a 8. századi képrombolás időszakát. A templom azonban megsérült egy 847-es földrengésben és egészen 1900-ig magára hagyva állt a Forum Romanum területén. Az épület és a freskók restaurálásához 1980-ban fogtak hozzá, a képek szakszerű helyreállítása azonban csak 2004-ben kezdődött.



Tartomány:Lazio
Település:Roma
GPS: 41° 53′ 30.13642″, 12° 29′ 11.39237″

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward