2020. december 30.

200 éve halt meg a legnagyobb köpönyegforgató, hatalommániás politikus

Joseph Fouché francia politikust intrikus köpönyegforgatóként, nagy politikai túlélőként tartják számon. Ennek a meggyőződés nélküli, jellemtelen embernek csupán egyetlen szenvedélye volt: a hatalom.


200 éve, 1820. december 26-án, Triesztben meghalt Joseph Fouché francia politikus, Otranto hercege, egykori jakobinus nemzetgyűlési képviselő, rendőrminiszter.

Napóleon rendőrminisztere, Joseph Fouché a francia forradalom és császárság korának egyik legérdekesebb alakja volt. A kolostori matematikatanár szélsőséges jakobinusként a konvent tagja lett, később azonban részt vett Robespierre megbuktatásában. Támogatta a direktóriumot, de mégis habozás nélkül Bonaparte tábornok mellé állt és kiszolgálta őt mindaddig, amíg hatalmas volt. Mihelyt azonban Napóleon hatalma gyengült, Fouché - immár Otranto hercege és többszörös milliomos - a visszatérő Bourbonok mellé szegődött.

Ennek a meggyőződés nélküli, jellemtelen embernek csupán egyetlen szenvedélye volt: a hatalom. Mindent és mindenkit elárult, minden irányzatot hajlandó volt szolgálni, csakhogy hatalmon maradhasson, részt vehessen a cselszövésekben, annak a kornak politikai sakkjátszmáiban, amelyről találóan írta Stefan Zweig:

"1799-ben többé már nem a terror, hanem az információ biztosítja a hatalmat Franciaországban".    

Joseph Fouché 1759. május 21-én született Le Pellerinben, Nantes közelében szerény kereskedői családban. Ősei hajósok voltak és természetesnek tűnhetett, hogy belőle is tengerész lesz. Satnya fizikuma miatt azonban erről szó sem lehetett és a fiú papi pályára lépett: az oratorianus rend iskolájában folytatta tanulmányait. (A francia forradalom három nagy diplomatája, Talleyrand, Sieyes és Fouché került ki egyházi iskolából.) Fouché azonban idejében megérezte a közelgő vihar előszelét: sutba dobta a reverendát és politikusi pályára lépett, amelyen gyorsan emelkedett: 1792-ben beválasztották képviselőnek a konventbe. Ott megmutatta, hogy kitűnő érzéke van a túléléshez. A girondisták elbuktak, Fouché maradt. A jakobinusokat elűzték, Fouché maradt. A direktórium, a konzulátus, a császárság, a királyság, majd ismét a császárság eltűnt, de Fouché - egyedül ő - a helyén maradt.

Neve a lyoni vérengzés kapcsán vált országosan ismertté, amikor a konvent megbízásából kegyetlenül megtorolta a lázadást és 1793. decemberében néhány hét alatt több mint hatszáz embert kivégeztetett - ágyúk elé állíttatta és kartácstűzzel lemészároltatta őket. Attól kezdve rajta maradt a "mitrailleur de Lyon" (a lyoni tűzmester) elnevezés.

Politikai pályafutását több mint tízéves rendőrminisztersége és emellett Napóleonnal, Talleyrand-nal, valamint a trónjára visszatért XVIII. (Bourbon) Lajossal való kapcsolata határozta meg.

Joseph Fouché 1799. nyarán lett - váratlanul - Franciaország rendőrminisztere és ezt a tisztségét a direktórium, a konzulátus és a császárság alatt 1810-ig megtartotta, majd Napóleon száznapos uralma alatt visszaszerezte.

 "A rendőrminiszter az az ember, aki beleüti az orrát mindenbe, ami rá tartozik, továbbá mindenbe, amihez semmi köze"

- mondta Talleyrand.

A Fouché által kiépített rendőri szervezet rövid idő alatt behálózta az egész országot. Mindenütt voltak kémei és naponta ezerszámra érkeztek a titkos jelentések a Quai Voltaire-ra. Fouché szolgálatában állt az ország első asszonya, Joséphine, Napóleon felesége, nemkülönben az Angliában élő későbbi XVIII. Lajos szakácsa is. Ahogy múltak az évek, úgy kerültek ezrek és ezrek titkai az ország kíméletlen "gyóntatójának" asztalára. Ha valakire, úgy Fouchéra valóban ráillett Mirabeau megállapítása:

"A jakobinus, ha miniszter lesz, már nem jakobinus miniszter".

Napóleon és Fouché tíz évig szerepelt együtt a történelem színpadán. Élesen látó, ösztönös ellenszenvvel viseltettek egymás iránt, de a sors összeláncolta őket.

Napóleon nem szerette Fouchét -

"Ha kellő időben felköttetem Talleyrandt, meg Fouchét, még mindig a trónon ülnék"

- kesergett Szent Ilona szigetén.

Fouché sem szerette Napóleont, de kölcsönösen felhasználták egymást, annak ellenére, hogy Fouché nem volt kellemes szolga Napóleon számára, mint ahogyan az sem volt kellemes úr a rendőrminiszter számára. A kortársak előtt ezért mindvégig rejtély maradt Fouché nyilvánvaló hatalma Napóleon fölött. Miben rejlett ez a hatalom? Abban, hogy Fouché éjjel és nappal figyeltette Napóleont, annál a titokzatos képességénél fogva, amelyet Balzac annyira megcsodált benne.

Fouché és Talleyrand kezdettől fogva engesztelhetetlen ellenségek voltak. Hosszú éveken át nem érintkeztek, nem álltak szóba egymással, jóllehet mindketten az ország vezető politikusai és Napóleon legközelebbi munkatársai voltak. A nagyvilági életet élő, élvezetekben dúskáló egykori autuni püspök, Talleyrand mélységesen lenézte a kispolgár, és csúnya feleségéhez annak haláláig hű Fouchét, aki - mikor megtudta, hogy a kegyvesztett Talleyrand megkapta az "al-nagyválasztói" (vice-electeur) címet, megvetéssel jelentette ki:

"CÍest le seul vice qui lui manquait!" (Ez az egyetlen bűn, amely eddig hiányzott neki!)

A "vice" szó a francia nyelvben ugyanis azt is jelenti, hogy "BŰN".

Máig sem tudni pontosan, hogy melyikük volt annak a drámai jelenetnek a megrendezője, amelynek híre bejárta a világot. Mialatt ugyanis Napóleon 1809-ben a spanyol harctéren tartózkodott, Párizsban egy decemberi estén váratlanul megjelent Talleyrand fogadásán a rendőrminiszter.

Mintegy kibékülésük jeleként hosszasan elbeszélgettek és egymás karjára támaszkodva vonultak végig a termen, az előkelő vendégsereg legnagyobb csodálkozására.

"Mintha a Bűn támogatta volna a Gonoszságot"

- jellemezte a jelenetet Chateaubriand és a világ felfigyelt rá. Metternich osztrák követ gyorspostával küldött levelet Bécsbe, s azt írta benne, hogy a két miniszter kibékülése "megfelel egy mérhetetlenül kifáradt nemzet óhajainak". Napóleon azonnal hazaindult a spanyol hadszíntérről, Talleyrandt rövidesen megfosztották kamarási méltóságától, Fouché ellenben a helyén maradt.

A Waterloot követő napokban Fouché a szó szoros értelmében magához ragadta a hatalmat Párizsban. Wellington közvetítésével sikerült meggyőznie a trónra visszatért XVIII. Lajost, hogy csak az ő segítségével lehet vérontás nélkül megszállni a fővárost és a király ennek fejében elnézte neki, hogy 1793-ban a konventben megszavazta XVI. Lajos halálos ítéletét. Miután azonban megtörtént a Bourbonok restaurálása és Talleyrandt miniszterelnökké és külügyminiszterré nevezték ki, a royalisták keresztülvitték a "királygyilkos" menesztését.

Fouchét követnek nevezték ki Drezdába és családostól odaköltözött, miután feleségül vett egy nála csaknem harminc évvel fiatalabb arisztokrata lányt. A sors keze azonban ott is utólérte: törvényileg kimondták, hogy rá nem vonatkozik semmilyen amnesztia, s örökre száműzték Franciaországból. Előbb Prágába, majd onnan Linzbe költözött. Végül megromlott egészsége miatt - Metternich engedélyével - Triesztben telepedett le. Ott érte őt a halál 1820. december 26-án, mindenkitől elhagyatva, de az egyházzal megbékélve.

Száműzetésében Fouché álnéven könyvet adott ki "Feljegyzések az otrantói hercegről - írta: egy kortárs" címen. A kötetet 1824-ben egy élelmes könyvkereskedő kiadta Párizsban. "Ennek az embernek a hamissága olyan messzire terjedt, hogy halála után hamis memoárokat tett közzé" - írta róla Heine.

(Nyitókép: Joseph Fouché. Marie Thérèse de Noireterre portréja)