Rubens, a barokk szupersztár a bécsi Kunsthistorisches Museumban

A Peter Paul Rubens: Az átváltozás ereje című kiállításon bemutatják azt a 40, a mestertől és műhelyéből származó festményt, amelyek Bécsi Művészettörténeti Múzeum tulajdonában vannak. Köztük olyan főműveket, mint az antwerpeni jezsuita templom óriási oltárképei, a Bundácska (Hélène Fourment, Rubens második feleségének ábrázolása), a Medúzafej, vagy Rubens kései önarcképe.

A múzeum saját képein kívül a tárlatra számos nemzetközi kölcsönadományt is sikerült megszerezni (többek között a madridi Pradóból és a szentpétervári Ermitázsból), így a kiállításon Rubens több mind 120 munkája látható: rajzok, olajvázlatok, táblaképek, és nagy formátumú vásznak.

Tartalmilag a művész kreativitása áll a tárlat fókuszában. Rubens mindenki másnál jobban értett hozzá, hogyan hasznosíthatja más művészek munkáit a saját alkotása érdekében. A híres elődök és kortársak alkotásaival folytatott párbeszéd egész életében foglalkoztatta, és rányomta a bélyegét 50 éves munkásságára. Ezért a kiállításon ókori és reneszánsz szobrok is láthatók, valamint Tiziano és Caravaggio néhány műve is, amelyek példája alapján Rubens kialakította a saját öntörvényű, radikálisan új képalkotási képleteit.

Peter Paul Rubens (1577-1640) már életében szupersztár volt. Mind a mai napig a barokk festészet legjelentősebb flamand festőművészeként tartják számon. Rubens életműve a vallási, történelmi és mitológiai tárgyú képek alkotásától a tájkép- és portréfestészetig terjed. A festmények a barokkra oly jellemző vitalitást és érzékiséget mutatják mind a vallási, mind a világi motívumokban. Minden történés egy mozgalmas jelenetté alakul át, a kompozíciókra elsősorban az átlós szerkesztés a jellemző. A színek világító erejükkel a bőséget és a színpadiasságot erősítik.

Rubens vesztfáliai Siegenben született 1577. június 28-án, ahová kálvinista családja menekült az Antwerpent megszálló spanyolok elől. Ügyvéd apja korábban nemcsak titkára volt a Hollandia szabadságát kivívó Orániai Vilmosnak, de feleségét is elszerette, amiért börtönbe került. Az idősebb Rubens két évvel fia születése után meghalt, ezután felesége visszatért Antwerpenbe.

Rubens katolikus hitben nőtt fel, de kiváló humanista nevelést is kapott. Kezdetben neves festőelődök képeit másolta, majd Itáliába utazott. Gonzaga mantovai herceg szolgálatában járt Velencében, majd Rómában, ahol nagy hatást tettek rá Michelangelo, Leonardo, Veronese és Caravaggio alkotásai.

1603-ban diplomáciai útra küldték Spanyolországba, itt ismerte meg III. Fülöp király hatalmas gyűjteményét, különösen Raffaello és Tiziano képeit tanulmányozta tüzetesen, és megfestette Lerma hercegének lovas portréját is. 1604-ben tért vissza Itáliába, ahol számos portrét festett, s elkészítette a római Santa Maria Vallicella templom oltárképét (Madonna a szentekkel és angyalokkal).

1608-ban anyja halálos betegségének hírére tért vissza hazájába, ahol Németalföld helytartója, Albert főherceg udvari festője lett. 1609-ben elvett egy gazdag polgárlányt, gyönyörű házat építtetett, itt kapott helyet gazdag könyvtára és műgyűjteménye is. Műhelyében segédek és festőtanoncok festették vázlatai alapján a hatalmas képeket, Rubens a fő részletek elkészítésére és az egységesítésre koncentrált. Ekkor már egész Európa festőfejedelemként tisztelte, uralkodók és miniszterek ültek neki modellt, 1622-ben Medici Mária meghívására a francia régensnő életéről szóló képekkel díszítette Párizsban a Luxembourg-palotát.

1626-ban meghalt felesége, Rubens fájdalmát a következő évek diplomáciai megbízásai enyhítették, így például I. Károly angol király kérésére közbenjárt az angol-spanyol viszály megoldása érdekében. A formalitásokra oly sokat adó spanyol uralkodó, a Habsburg IV. Fülöp kezdetben fogadni sem akarta a polgári származású diplomatát, de aztán lenyűgözte Rubens művészete és kifogástalan viselkedése. Az 1630. november 15-én aláírt szerződés után mindkét országban lovaggá ütötték. Tárgyalásai során Madridban Tiziano műveit tanulmányozta, s megismerkedett IV. Fülöp udvari festőjével, Velázquezzel, Londonban megfestette a Whitehall Lakomaházának mennyezetképét.

53 éves korában feleségül vette elhunyt felesége 16 éves unokahúgát, akit gyakran szerepeltetett képein. Festészetében egyre inkább a megtalált családi boldogság, az életöröm témája lett uralkodó, nem vállalt több vallási témájú megbízást, inkább tájképeket festett.

Élete utolsó szakaszában sokat gyötörte a köszvény, 1640. május 30-án halt meg Antwerpenben.